Manapság egyre többet hallani késelésekről, szúró- vágófegyverrel elkövetett terrorcselekményekről és egyéb, késsel elkövetett bűncselekményekről. Netes oldalakon illetve személyes beszélgetések során pedig egyre gyakrabban merül fel a késes önvédelem, késharc gondolata.

Bevezetésként vizsgáljuk meg a késes önvédelmet jogi szempontból. Nagyjából a civilizált világrészben (akármit is jelentsen) az összes bíróság halálos erő alkalmazásának tekinti. Még ha a csukott bicskával ütünk, esetleg a pengeháttal fogunk is. Megoszlanak a vélemények arról, lehet-e egy késsel nem halálos technikák alkalmazásával védekezni. A halálos célpontok helyett lehet ugyan (kevésbé hatékony) - nem halálos, vagy legalábbis annak gondolt - immobilizációt okozó helyekre vágni/szúrni, illetve fájdalom okozásával kontrollálni (ami egy kellően felpörgött, esetleg részeg vagy drogos támadó esetén nem feltétlenül úgy működik mint a teremben). De mikor valaki egy 20 centis dikiccsel torkon akar szúrni, elég komoly lélekjelenlét kell hogy a célpontot precízen megválasszuk és hatékonyan találjunk is. Egy alapelvet azért fontos figyelembe venni: ha ezt az utat választjuk (megkíméljük támadónkat), magunknak a nehezebb utat választjuk. Gondoljunk csak bele, ha pl. elcsúszott a pengém és csak néhány izomrostot vágtam át - szóval a támadónk még harcképes, vajon a következő lehetőségénél ő fog majd ránk gondolni és "vigyázni" ránk?

A másik szempont a mentális, önvédelmi aspektus. Az önvédelem egy kreált, jogi fogalom. Éppen ezért az önvédelmi aspektust könnyen összekeverhetjük ezzel. Rory Miller szerint ennek legjobb definíciója, mármint az önvédelemnek, hogy nem változik meg utána az életmódod, életviteled. Ergo nem jársz bíróságra, nem kapsz 5 év letöltendőt egy "kedves" cellatárssal, nem kell évekig pszichológushoz járnod. Nem kell életed végéig rosszul aludnod, nyugodtan folytathatod tovább az életed egy "önvédekezés" után a szokott kerékvágásban. Késsel azért ez elég nehezen megoldható.

                     2. Jim Carrey: Karate oktató...sajnos nem áll messze a valóságtól

Még néhány érv a késes önvédelem ELLEN:

1.  Esetleges bírósági ügy esetén kedvezőtlenebb elbírálás (főleg spéci "harcikés" használata esetén)
2.  Mentálisan egy késharcot rettentő nehéz feldolgozni ( érdemes ráguglizni a "knife wounds" -ra)
3.  A kés megállítóereje avatatlan kézben gyenge
4.  Nő a fertőzés veszélye (HIV, Hepatitis C)
5.  Ha nem vagy elég járatos a használatában, könnyen ellened fordíthatják
6.  Társadalmilag elítélt cselekmény

Érveket a késes önvédelem mellett nem fogsz ebben a cikkben találni. A fentiekből már kiderült, de egyáltalán nem támogatom ennek popularizálását. Érdemes elmenni késharccal foglalkozó edzésre és legalább 100-200 órát foglalkozni ezzel - hogy megismerjük az eszközt és önmagunkat, képesek lennénk-e valójában használni. Ha nem értesz a késhasználathoz, mondjuk nincs a kezedben ~1000 (hasraütésszerűen, mindenkinél más és más ez az idő) óra gyakorlás (amibe a full kontakt késes sparring is beletartozik), akkor NE hordj önvédelmi szándékkal kést. Ha 10-20 órát tanultál mondjuk magánedzésen, néhány éve, attól nem válsz késharcban jártassá. Akkor sem, ha részt vettél néhány késes szemináriumon, vagy csak a kés elleni pusztakezes önvédelmet tanultad. A késelős kultúrákban (filippínó, indonéz, mexikói stb.) a pusztakézzel védekező embereket régen így hívták: vesztes fél.

Ettől függetlenül előfordulhat olyan szituáció, melyben a kést önvédelemre kell használni - ezen résszel foglalkozik a most következő rész.

Ha ezek után valaki a szerszámként hordott késénél az önvédelmi használhatóságát is figyelembe veszi, eljutottunk ahhoz a ponthoz hogy legyen néhány tanács is. Nagyjából leírom, mi tesz egy kést önvédelemre jól vagy kevésbé jól használhatóvá. A szempontokat fontossági sorrendben írom.

1. BIZTONSÁG: hogy a késünkkel ne saját magunkat sértsük meg, ilyen lehet egy bezáruló / eltörő penge vagy egy markolatra rácsúszó kéz. Fontos a markolat kialakítása és anyaga (legyen valami jól tapadó mintázott, pl. G10 vagy micarta), a zár erőssége ha folderről van szó - de inkább legyen fixpengés. Személy szerint a Cold Steel Tri-Ad lockjában és a Benchmade AXIS zárjában (a kínai verzió is masszív) bízok. Ha biztosra akarsz menni, letesztelheted a pengehát ütésével (spine whack) - óvatosan, ne legyenek emberi testrészek az esetlegesen bezáruló penge útjában! Vagy legyen a bicskának choilja (élezetlen rész a pengetőnél, ha rácsukódna a kezünkre nem vág) esetleg kézvédő (pl. flipperes nyitású pengék, CRKT vagy Kershaw). Ernest Emerson nem ajánlja a szúrást folderekkel (ettől függetlenül a karambit foldert piacra dobta- hiába, ha igény van rá). Ehhez annyit tennék hozzá, hogyha nem atomstabil a zár (egy vékonyabb linerlock vagy egy pontatlanul elkészített frame locktól sokat ne várjunk) akkor tényleg ne szúrjunk.
2. HATÉKONYSÁG: legyen a penge minél hosszabb, minél jobb szúró- és vágóképességű. Ebben a fogazott pengék a leghatékonyabbak - bár a megítélésük vitatott (félelmetes harci kés...). A penge hegyes (pl. bowie hegy, Spyderco Paramilitary vagy Military hegye és hasonlók), a pengeanyag vastagsága lehetőleg 2-4 mm között (kivétel a nagyobb kések, pl. kukri vagy bowie) - de egy 6 mm pengevastagságú ~8 cm-es pengehosszú katonai kés inkább lőszeres ládákat feszegetni ideállis. A penge szúró- és vágóképességét meghatározza a csiszolása: legyen teljesen felcsiszolt konvex vagy lapos csiszolású (full konvex vagy full flat grind). Ha a markolat kicsi, csúszós esetleg nincs kézvédő - a hatékonyság csorbát szenved. Meg kell találni az ideális súlyú és jól egyensúlyozott kést (érdemes kipróbálni, vágni vele). Az a markolat ami munka során feltöri a kezed, lehet hogy önvédelemre ideális mivel jobban tapad (pl. újabb Voyager széria). Nyitás esetén a leggyorsabb az ún. wave-es (ezt kábelkötegelővel lehet helyettesíteni több modellnél) - de itt szintén jobb a fixpengés (elővétel esetén is ez a leggyorsabb), egy folder akármikor elakadhat és a fogás sem olyan stabil nyitáskor. Stressz alatt könnyebben elejthetjük.
3. JOGI SZEMPONTOK: ezt már fentebb kiveséztük, azért került ide. Magyarországon a 8 cm pengehossz (szúró-, vágóélhossz) alatti pengéket lehet legálisan közterületen hordani, efölött elvehetik és bírságolhatnak. Tilos a rugóskés, a francia kés illetve mint már fentebb említettem, a spéci harcikések egyedi elbírálás tárgyát képezhetik (mivel az erre vonatkozó jogszabály sokféleképpen értelmezhető, sok késre rá lehet húzni hogy KKVE /közbiztonságra különösen veszélyes eszköz/). Nagyon hatékony lehet egy fix pengés Spyderco pakalkés a kategóriájában (attól eltekintve, hogy rövid a penge), viszont egy bíró emiatt könnyen szigorúbb ítéletet hozhat. 

Árkategóriánként lehet válogatni, sokszor egy drága "önvédelmi" késben a nevét, a designját és a felhasznált anyagokat illetve ezek kidolgozásának a minőségét fizettetik meg - nem pedig a használhatóságot. Egy AUS-8-as penge ugyanúgy hatékonyan vágja az emberi szöveteket mint egy CPM-S90V-s. Ha nincs szépen eldolgozva a markolatpanel, itt nem számít. Persze léteznek késrajongók, akiknek ez mind fontos szempont, viszont pusztán gyakorlati szemszögből nézve fölösleges.

Olcsóbb kések esetén - a teljesség igénye nélkül - jók a Ganzok, a Kershawk (amik megfelelnek a fentebbi feltételeknek) illetve Spydercok, CRKT.  Kicsit drágábban már a Cold Steelek triad záras késeit tudom ajánlani, ilyen pl. a Rajah III. Esetleg ha nem számít hogy legális-e, jók még a Voyagerek (L, XL). Illetve a CS gyorsnyitásos modelljei.A CRKT M16-os szériája is megfelelő lehet, itt több modellen található wave-hez hasonló gyorsnyitó.

Jók lehetnek még a hazai készítők fixpengései (folder részlegen nem vagyok elég tájékozott, de itt az utóbbi években komoly fejlődés tapasztalható). A leggyakrabban harcra használt kések a konyhakések, amik ideális vágó - és szúróeszközök. Viszont ezek sok esetben törnek - a legtöbb ilyen eszköz olcsó, silány minőségű darab. Általában a késeléseket könnyen elérhető, olcsó és sokszor gyenge minőségű - főképp konyhai felhasználású - késekkel követik el.

Zárásként, néhány késharcos kép. 18 éven aluliak és érzékeny lelkületűek mérlegeljenek, mielőtt megnézik. Ez a késes valóságból néhány példa, ami kivétel nélkül csúnya és tragikus.

 ( +18-as tartalom,ha nem bírod ne nézd meg!  1 2 3 4 5 6  !)

Fontos, hogy ez a cikk NEM azért készült hogy a késeket démonizálja, esetleg a késhordás betiltását szorgalmazza vagy a késektől való félelmünket erősítse. Ellenkezőleg, ezt a cikket tájékoztatónak szánom, főképp azért, hogy boldog-boldogtalan ne önvédelmi célból hordjon kést. Illetve hogy az érdeklődő megismerhesse ennek a sajnos minden kultúrában jelen lévő dolognak a rá vonatkozó oldalát - sajnos egyre többet látni, hogy pusztakezes alapú rendszerekben (mivel egyre nagyobb az igény rá) késes önvédelmet is oktatnak. Lehet hogy az adott rendszer késes technikái mondjuk egy 100 évvel ezelőtti, felbőszült japán/kínai földműves ellen működtek, de mára ezen technikák sokszor elavulttá váltak. Eddig egy ilyen edzésen sem láttam hogy mondjuk az elfutást (valid "önvédelmi" technika ha gyorsabbak vagyunk a támadónál) vagy az improvizatív eszközök használatát gyakorolták volna (ha meg is említették, elbagatellizálva - pedig a legtöbb fizikai konfrontáció elkerülhető lenne). Pusztakézzel "varázsoltak", az oktató pedig elhitette a tanítványaival hogy ez egy utcai késes támadás esetén teljesen jól működik. Még a legjobb késes mesterek sem szeretnének egy felbőszült, utcai támadó ellen pusztakézzel védekezni ... Ettől függetlenül rettentően szituációfüggő, mi és mikor működik a gyakorlatban. Viszont mindenképpen érdemes elmenni más (késes) stílusok edzéseire és kipróbálni, hogy is működik adott technika egy specialista ellen.

A kés egy manapság is nélkülözhetetlen munkaeszköz. Elengedhetetlen a konyhában, a kerti munkák során, erdei túrázáskor illetve vészhelyzetekben. Mentősök, tűzoltók és rendőrök mindennapi munkaeszköze - életmentő lehet (pl. biztonsági öv átvágása, üvegtörés stb.). Illetve naív ábránd azt gondolni, hogy aki rosszban sántikál, ne tudna magának fegyvert szerezni (az angolok erre jó példa, gyakorlatilag konyhakésük sem lehet, mégis rettentő sok késelés történik a szabályozások ellenére - agyrém). A kés egy - az emberiséggel egyidős - szerszám. Legutolsó lehetőségként lehet akár önvédelemre is használni, de fontos tudatában lenni a lehetséges konzekvenciáknak.

Ajánlott irodalom

Rory Miller: Konfliktus és erőszak

Hock Hochheim könyvei

Marc MacYoung oldala ( itt ) 

Képek forrása: internet és facebook (Austere Medical Management; igazságügyi orvosszakértő blogja)

Antonio „Tatang” Ilustrisimo (1904-1997) az egyik leghíresebb eskrimador családba született Cebu szigetén, az apjától tanulta a családi rendszert. 10 éves korában megelégelte a szigorú edzést és elhatározta, hogy elhajózik Amerikába. Amerika helyett Mindanao szigetén kötött ki. Itt találkozott egy muszlimmal Jolo szigetéről, egy bizonyos Muhammed-del aki hamar megkedvelte a fiatal Antoniot és fiává fogadta, a Montesali nevet kapta. Itt egy Pedro Cortez nevű moró harcostól tanulta a pengeforgatás tudományát, aki amolyan kormány által kinevezett rendfenntartóként tevékenykedett, de a párbajokat sem vetette meg.

Tatang egészen 17 éves koráig maradt itt, mígnem egy szép napon elment sört vásárolni a helyi boltba, ahol egy muszlim lehordta emiatt (a vallásuk tiltja az alkoholfogyasztást). Mikor Ilustrisimo figyelmen kívül hagyta a muszlim okítását, előhúzta a krisét hogy megleckéztesse. Erre a fiatal Tatang előrántotta a barongját és egy mozdulattal levágta támadója fejét. A klánháború elkerülése végett Tatangnak mennie kellett. Egy rövid időre visszament a családjához, aztán elváltak útjaik. Egy ideig Santa Rosa szigetén volt bebörtönözve, mert megölt egy embert párbajban. Itt találkozott a fiatal Timoteo Maranga-val, aki az ő hatására ment el Balintawakot tanulni. Egy ideig a fegyverhordozója is volt a fiatal fiú, ám a saját stílusát sose tanította neki. Tatang ezt azzal indokolta, hogyha elkezdené tanítani a művészetét –ami eddig őt életben tartotta – csökkentené a túlélési esélyeit.

Ez időtájt Tatang szigetről-szigetre utazott munkát keresve. Az egyik ilyen szigeten keveredett összetűzésbe a helyi bajkeverőkkel, a Vasquez testvérekkel. Ilustrisimo rájött hogy az egyik fivér csal a kockajátékon, ezért kidobta az ivóbók. Nemsokára a 3 fivér bolókkal tért vissza elégtételt venni. Tatang ekkor szokásához híven elkezdte kántálni orascion-ját, emellett anting-antingja a mellkasára volt tetoválva. Sokan varázserőt tulajdonítottak neki, mert harcban nem tudták legyőzni (a fivérek ököl nagyságú kövei sem találták el). Mikor az egyik fivér rátámadt, Tatang levágta a hüvelykujját, erre megijedtek és megfutamodtak. Gyakorta használta ezt a technikát párbajai gyors megnyeréséhez.
1940-ben Manilába költözött, itt edzett együtt a kor híres eskrima mestereivel. A II. Világháború alatt guerilla csapatokban harcoltak a japánok ellen. A háború végén ők voltak a berdugok, akik a japán oldalra átállt filippínókat fejezték le bolóikkal.

Ezután Tatang felcsapott tengerésznek, szabadidejében kikötői kocsmákban ivott és játszott, néha elvert egy kisebb csoportot és sokat párbajozott. Ezekben az időkben egy indonéz pencak silat gyakorló volt a bajnok, a filippínók tehát felkérték Tatangot hogy álljon ki Szingapúrban az indonézzel, ők állják minden költségét. A párbaj egy stadionban zajlott, ahol véres harcra kiéhezett tömeg gyűlt össze. A harc másodpercek alatt befejeződött, az indonéz támadott először, Ilustrisimo pedig válaszként megvágta a csuklóját.
Máskor egy pencak silat nagymesterrel állt ki. Szokásához híven csendesen, mentálisan és fizikailag készen várta az összecsapást. A silat nagymester látva Ilustrisimo rémisztő nyugalmát végül visszakozott, látta rajta hogy nem veszíthet, ebben az esetben Tatang harc nélkül győzte le ellenfelét.

Élete során minimum 17-szer állították elő, szerencséjére többnyire bizonyítani tudta hogy önvédelemből ölt. 1982-ben vonult vissza, ezekben az időkben is többször keveredett összetűzésbe. Mikor egyszer egy hajón három férfi megpróbálta kirabolni, válaszként egy alumíniumcsővel kiütötte az egyik rabló fogsorát, miközben a másikat gyomron vágta. A harmadik erre úgy megijedt, hogy a vízbe ugrott. Több fiatal szeretett volna hírnevet szerezni azzal, hogy az idős nagymestert legyőzi. Annak ellenére hogy Tatang ekkor már félig vak volt, még 90 éves kora körül sem győzték le.
Ha valaki ki akarta hívni, mindig kiállt – de csak éles pengével. Még a kor híres eskrimadorai sem próbálkoztak ezzel.

Ezen a videón 87 évesen sparringol tanítványával:

Megjegyzés: A cikket eredetileg Németh Péter kalimester kérésére írtam, az eredetijét itt találod. 

Magyar nemesek párbajoznak

Az európai és a filippínó történelem során egyaránt találhatunk olyan periódusokat, amikor aktívan párbajoztak. A párbaj – a jellemző negatív hírverésekkel ellentétben – többféle jelentéssel bírhat. A különböző kultúrák más és más szabályrendszereket hoztak létre, írott és íratlan szabályok formájában. Elmondható, hogy az európai, ezen belül is a magyar párbajkódex az 1880-1924 közötti időszak folyamán több javítást is megélt. A becsület megőrzésének talán legetikusabb és leglovagiasabb formáját, a szabályok szerinti párbajt szorgalmazta, ami a legritkább esetben végződött halállal (sokszor az ilyen esetek egy őszinte bocsánatkéréssel lezárultak). A filippínó párbajok esetén nem találunk ilyen precízen megírt párbajkódexeket, viszont nekik is voltak íratlan szabályaik – hogyan is bonyolítsák le az 1900-1950’-es évek között zajló „death match”-eket (halálos párviadalok). Ezeket a párviadalokat 1948-ban tiltották be hivatalosan, bár ezen kívül előfordultak még bőven párviadalok – a filippínó emberek vérmérsékletének köszönhetően.

Az európai párbajtörténelemben – attól függetlenül, hogy ezt sehol nem verik nagy dobra – Clair Vilmos szerint a magyarok vettek a legtöbbször lovagias elégtételt, magyarul nálunk zajlott le a legtöbb párbaj Európában.

„Nincsen nemzet a világon, ahol annyi becsületügyet intéznének el lovagias úton, mint éppen minálunk, Magyarországon.”

A magyar párviadalok végigkísérik egész történelmünket, mint ahogy a filippínók is vígan harcoltak egymással az 1900-as évek előtt is – viszont a fentebb kiemelt időszakok nevezhetőek a két nemzet párbajtörténeti virágkorának illetve ezen korok kultúráinak kontrasztját szeretném ebben az írásban bemutatni.

Kezdjük el az európai, ezen belül is a magyar párviadalokkal. A legismertebb, legjobb hazai párbajkódex Clair Vilmos nevéhez fűződik, aki francia és olasz mintára készítette el és folyamatosan fejlesztette művét. A lovagias elégtételek szigorúan meghatározott szabályok között zajlottak, egyenlő körülmények között segédekkel, orvosokkal és tanúkkal. Szükség volt rá, mert a törvény nem gondoskodott a párbajképes emberek becsületének védelméről – ami egy lovagias érzelmű úriembernek többet ért az életénél is.

Ha párbajképes személy sértett meg egy szintén párbajképes személyt, akkor volt lehetőség elégtételt venni. Ez segédek útján történt, innentől kezdve az összekülönbözött felek nem kommunikálhattak egymással. A segédek fő célja a konfliktus gyors és lovagias megoldása volt – ez pedig legegyszerűbben szóbeli bocsánatkéréssel történhetett meg. Erre a segédek közvetlenül a párbaj előtt is felszólították az ellenfeleket, békülés esetén az elégtételadás megtörténtnek minősült és sokszor a két fél jó viszonyban maradt egymással ezek után is. Lovagias elégtételadás esetén két fél áll szemben egymással, a sértő (aki a sértést nyilvánosan, esetleg médián keresztül teszi meg) illetve a sértett fél, akire a sértés irányul. A sértőnek CSAK kötelességei, a sértett félnek pedig jogai vannak.

A sértést 3 kategóriába sorolhatjuk : legenyhébb az egyszerű sértés, aztán a gyalázás majd legszigorúbb elbírálással jár a tettleges sértés illetve a családi állás ellen elkövetett sértés. A szabályok és lehetőségek a sértés komolysága szerint voltak megszabva, egyszerű sértés esetén nem volt engedélyezett a szúrás, kontakt esetén leállították a párbajt és a legtöbbször az ilyen párbajok sérülés nélkül zajlottak le. Komolyabb feltételek (pl. szúrás engedélyezése, pisztolypárbaj 20-30 lépésről, párbaj harcképtelenségig) csak súlyos sértés esetén (harmadik kategória) voltak megengedettek – viszont itt is lehetőség volt a békülésre. Idővel az élet-halál párbajok kikoptak és csak ritkán fordultak elő halálesetek, legtöbbször a párbajkódex megszegése, illetve tapasztalatlan és tudatlan segédek miatt.

A párbajok egyenlő feltételek között zajlottak, egyenlő fegyverekkel (ugyanazon szettből származó párbajpisztoly; fertőtlenített és tisztított, ugyanazon típusú kardok) és lehetőségekkel. Senkinek a szemébe nem süthetett a nap, nem fújhatott vele szembe a szél és nem lehetett jobb vagy rosszabb fegyvere. A legsúlyosabb sértés esetén is gyakran használtak védőkötést (selyemkendő) a fontosabb testrészeken (csukló, nyak, has, hónalj). A választott 2-2 segéd sebzés vagy kontakt esetén a párbajt rögtön leállítja, egyszerű sértések esetén ezzel befejezettnek tekintendő a párbaj.

A párbaj parancsra indult és állt meg, indulás előtt a két felet mindig felszólították a békülésre. A szabályok megszegése egyenlőnek tekinthető a veszteséggel, ha ezzel sérülést okozott az ellenfelének, jogilag köteles érte felelni. Ha ezek még nem lennének elegendőek egy tisztességes összecsapás lebonyolításához, az egyenlőség terén külön szabályok is vannak. Ha például vívómester vagy ismert lövő volt az illető, nem választhatta az általa jól ismert fegyvernemet (kivéve a legmagasabb fokú sértés esetén – bár ennek eldöntése inkább a fegyverbíróságra tartozott). Figyelembe vették továbbá, hogy az illető jobb vagy balkezes, volt lehetőség a párbaj 3 hónappal későbbi eltolására – ezen idő alatt meg lehetett tanulni az adott fegyvernemet. Vita esetén párbajbíróság vagy fegyverbíróság döntött a kényes esetekről, ezzel is minél tisztességesebbé és egyenlőbbé téve a lovagias elégtételvételt.

A fenti tények ismeretében elmondhatjuk, hogy az európai párbajok célja nem a másik fél halála, súlyos testi sérülés okozása vagy bosszú volt. Ezen indokokból elkövetett párbajokat a lovagias érzésű, tisztességes emberek megvetették és küzdöttek ellene. Az adott korszakban a becsület volt számukra a legfontosabb, hogy a társaságbeli rangjukat és méltóságukat, családjuk szavahihetőségét és becsületét megőrizzék. Ebben nyújtott tisztességes elégtétel vételi lehetőséget a párbaj intézménye, ami lehetőséget nyújtott és a későbbiekben szorgalmazta a fegyver nélküli elégtételadást. A párbaj intézményének megszűnésével elveszett, vagy mindenesetre nagyon megritkult a becsület eszményét ennyire komolyan vevő férfiak száma és ezzel az ősi virtus is kiapadt.

Az európai párbajszokásokkal szöges ellentétben áll a filippínó párbajok kultúrája. Egyáltalán nem nevezhető eszményinek vagy lovagias elégtételnek, gyakorta előfordultak csibészségek a párbajok során. A kor mesterei – hogy tudásukat, rátermettségüket bizonyítsák – más mesterekkel és harcosokkal párbajoztak. Természetesen a filippínóknál is előfordultak tisztességes párbajok ahol egyenlő fegyverekkel küzdöttek (kard és kés azaz „espada y daga”, bahi vagy kamagong botok, kard stb.), viszont sok csetepaté származott kocsmai vitákból. Emellett sokan akadtak, akik megkérdőjelezték az adott mester tudását és emiatt kiprovokálták a párviadalt, viszont nem voltak ritkák a piszkos trükkök sem. Egy hírhedt eskrimador legyőzésével gyorsan nagy presztízst szerezhetett fiatal és tudatlan barátunk, bár az ilyen párviadalokban rendszerint csúnyán pórul jártak.

A Fülöp-szigetek több száz szigetcsoportból áll, ahol különböző nyelveket és dialektusokat használnak, emiatt az eskrimadorok kifejlesztettek egy olyan jelrendszert amivel hatékonyan tudnak kommunikálni egymással. Ha találkozott két idegen harcos, jelrendszerüket használva egymás tudtára adták, hogy mit is szeretnének.

A készségek bemutatása néhány, az adott rendszerre jellemző, mozdulatot vagy technikát jelentett – ez a demonstráció agressziómentesen, érintkezés nélkül zajlott le. A következő szinten a játékos, érintkezéssel zajló ámde biztonságos távolságban történő gyakorlás állt. Harmadik kategóriában a gyakorlóküzdelem (sparring) állt. Ennek két verziója volt: a kontrollált találatokkal zajló óvatosabb és a mindent bele, a kevésbé békés verzióban pedig rendes, kontrollálatlan ütésekkel zajlott az összecsapás. Könnyen előfordultak csonttörések, repedések, izomsérülések. Negyedik kategóriában álltak az ún. „death match”-ek (azaz halálos összecsapások), ahol minimum súlyos sérüléssel végződött az összecsapás, de előfordultak halálesetek is.

Az eskrima mesterek között zajló, szabályozottabb „death match”-eken általában nagyjából egyenlő fegyvereket használtak (saját bolojukat, kamagong vagy bahi botokat – 400-500g súlyú kemény és erős botok), de az olyan apróságokra mint a higiénia, tökéletesen egyező feltételek (pl. nem süt a szemébe a nap stb.) nem figyeltek. Mesterek között is előfordultak európai szemmel csibészségek, pl. egy alkalommal az eskrimador úgy győzött, hogy rövidebb fegyverét (a fentebb már említett „espada y daga” esetén a kését) az ellenfelének dobta és kihasználva pillanatnyi zavarodottságát, megnyerte a meccset. Ráadásul kevésbé ismert párbajok esetén (pl. hírhedt eskrimador versus három-négy helyi kardos bajkeverő) kevésbé konszolidáltak a feltételek. Könnyen előfordult, hogy plekniből támadtak (magyarán meglepetésből), köveket dobáltak az ellenfélre vagy homokot szórtak a fejére és egy emberre többen támadtak.

Dayak harcosok párbaja: nem volt idegen az indonéz szigetvilágban (a képen indonéz harcosok láthatók, de a filippínók is használtak mérgezett pengéket), hogy a harcos mérgezte a pengéjét - így egy kis vágással is komoly sérülést okozhatott ellenfelének

Összegezve, a filippínó párbajok sokkal vadabb körülmények között zajlottak, egyenlőtlen feltételekkel, célorientáltan. Az eskrima, kali és arnis mestereknek a cél a túlélés volt, sokan emiatt (megelégelve az állandó párbajokat vagy munkalehetőség után kutatva) elutaztak Amerikába (pl. Stocktonba, Hawaii-ra) és elterjesztették a filippínó harcművészeteket világszerte. Sok mester eredetileg nem akart tömegeket oktatni, rendszerük egy szűk családi körben végzett, túléléshez szükséges titok volt. A Fülöp-szigeteken a full kontakt párbajnak ma is hagyománya van, ha valaki mesternek nevezi magát előfordulhat, hogy kihívják párbajra.

Ezzel szemben az európai párbajkultúra inkább a sport, a fair-play egyik atyja lehet, ahol a becsület mindenek felett áll. A humanizmus terjedésével és a jogrendszer változásával az európai párbajozás gyakorlatilag megszűnt (a becsület ma már nem központi tényező, illetve becsületsértés miatt a jog asztalánál harcolhatunk sérelmeinkért).

Írta: Sipos Máté
Szakmailag lektorálta: Sándor Zsolt

Megjegyzés: ezen cikkemet itt is elolvashatod.

Ajánlott irodalom

Clair Vilmos: Magyar párbaj

Antonio Diego & Christopher Ricketts: The Secrets of Kalis ilustrisimo